2021. jan 15.

Amanda Palmer: A kérés művészete

írta: L_Ripley
Amanda Palmer: A kérés művészete

Erősen ajánlott könyvek 1.

covers_355665_1.jpg
Muszáj azzal kezdenem, hogy ennek a könyvnek az elolvasásához segítséget kellett kérnem. �‍♀️
Nem nagyon emlékszem, hogy mi volt az utolsó könyv, ami ennyire ellentétes érzelmeket váltott volna ki belőlem. Egy könyvet általában szeretek, vagy nem szeretek. Második elolvasásra sem tudtam még eldönteni, hogy mi legyen a végső véleményem róla. Igazából oldalról oldalra változik.
Úgy képzelem, hogy az írója is pont ilyen lehet, bohém, polgárpukkasztó, sokszor követhetetlen, rajongod vagy egyenesen utálod, de az biztos, hogy nem mész el mellette szó vagy érzelem nélkül.
Amanda Fucking Palmer 1976-ban született, ami nekem egy nagyon fontos év, mert a nővérem is ebben az évben látta meg a napvilágot. A wikipedia-n azt írják róla (mármint Amandáról, nem a nővéremről), hogy előadóművész, de igazából az életművész kifejezés szerintem találóbb lenne rá.
Ez a nő 5 éven keresztül majdnem minden nap felállt 3 tejes rekeszre, hogy 3 órán keresztül A kétméteres menyasszonyként emberek ezreivel kötődjön. Ő hívta így, hiszen hiába a pénzkeresés volt a célja ezzel, ezt tekintette a munkájának, a kalapba dobott dollárokért cserébe pár másodpercnyi kapcsolódást adott az arra vágyóknak, egy szál virágot adott ajándékba teátrális mozdulatokkal kísérve.
Köszönöm. Látlak Téged.
Engem soha nem lát senki. Köszönöm.
Napi 100-200 dollárt is összekalapozott így, érdekes közgazdasági tény, hogy bár nem voltak visszatérő kuncsaftjai, viszonylag kiszámítható volt a bevétele.
Aztán gondolt egy nagyot, és szakított a kiadójával, akik kevesellték a 25 ezer darabos eladott lemezszámot. Kickstarter-kampányt indított, amiben megkérte a rajongóit, hogy segítsenek, cserébe Ő ingyenesen elérhetővé teszi a befolyó összegből készült zenéket, műveket.
A cél 100 000 dollár volt, a rajongók 1,2 millió dollárt „kalapoztak” össze. 
Döbbenetes szám. Ha leosztjátok, ki is jön, hogy ez hány ember lehet.
25 000 ember. �
Milyen érdekes, hogy a kisbabák, illetve a fiatalabb kisgyerekek milyen ösztönösen tudnak kérni.
Kérnek, ha éhesek, kérnek, ha álmosak, ha tele a pelenka, jelzik, hogy valamilyen igényük kielégítésre vár.
És mi ösztönösen, kérdés nélkül teljesítjük ezt a kérést, segítséget nyújtunk.
Vajon ez hány éves korban nevelődik belénk, hogy kérni esetleg ciki dolog?
Nos Amanda szerint nem ciki dolog kérni, hiszen neki ez egy bizalmi aktus, az egész a kérés minőségén múlik. Nem ingyen kérsz dolgokat, hiszen mindig van valami visszacsatolás, egy mosoly, egy köszönöm, vagy éppen egy kipihentebb létezés.
Kérni sokkal könnyebb és kifizetődőbb, mint mondjuk elvárni.
Szóval, kérjetek pár óra szabadságot, és olvassátok el ezt a könyvet. Nekem rengeteget segített.

https://moly.hu/konyvek/amanda-palmer-a-keres-muveszete?fbclid=IwAR2wtZcb-NnlIjyfufNImVvWhjN4d6cnipHpNWshH0qQNAJzMK4M7-XpvHE
Szólj hozzá

könyvajánló