Mindenkinek írom ezt, aki előtte, közben vagy utána van, aki érti, vagy nem érti.

Én nem értem, de esküszöm, próbálkozom vele. 

Nap, mint nap, mint nap, mint nap... néha éjjel is. Basszus, többnyire inkább éjjel.

"Az alvás a gyengéknek való, és az én anyám egy erős nő!"
(Öcsi, 3 éves)

Nem vagyok tipikus ősanya, soha nem a szoptatás - pelenkázás - hozzátáplálás szentháromságában léteztem, de az tény, hogy azòta tudom igazán meghatàrozni magamat és egyàltalàn látni vagy megélni a feladatomat, amióta van egy gyerekem.

Nem ülök rózsaszín felhőn, genetikai állományom (jelenleg) egyetlen örökösének megérkezésével nem lett automatikusan hárfa koncert az életünk háttérzenéje, és nem lett minden babapúderillatú.

Valljuk be, azért ez sokszor sz-o-p-á-s, meg leginkább fárasztó, de azért a vége mégiscsak win-win, ugye.

Ha csak kétszer felnevetsz olvasás közben, már nyert ügyem van. Mindenesetre én nagyon sokat nevettem az elmúlt 3 évben. És sírtam is.

Ez egy amolyan naplóféle, azokról a dolgokról, amiket én éltem át vagy tapasztaltam az anyasággal meg úgy általában a felborult világommal kapcsolatban.

Eredetileg a kisfiamnak szántam, hogy ha majd felnő, a kezébe nyomjam, hogy elolvashassa, hogy mik történtek velem ő előtte és velünk az életének első pár évében, amire már nem emlékszik.
Nézd, gyerek, mindketten milyen kis supákok voltunk.
Leírtam, hogy én se felejtsem el, mert alapvetően akár jobb, akár nehezebb napjaink voltak, minden másodperce aranyat ér nekem, amikre szívesen emlékszem vissza.
Másrészt van, hogy annyira tele vagyok mindenféle érzelmekkel, hormonokkal, miegyebekkel, hogy valahol muszáj kivezetni magamból.

Nem folytatólagos, nem született minden nap naplóbejegyzés, mert vagy nem volt rá idő, vagy remegve vártam az esti altatás végét, amikor én is alhatok pár órát. Na, ezt a részét szerintem senkinek nem kell bemutatnom.

Ha a Te gyereked tipikus bezzeggyerek, aki az első pillanattól kezdve mindig alszik, simán, magától, mindenféle drámai szituációk nélkül, akkor is maradhatsz. De tudd, hogy lehet, de tényleg csak lehet, hogy nem kedvellek annyira...